Kedden írtam egy kisebb bejegyzést…:
„Ma tesin röpiztünk. Szerintem egyre jobbak vagyunk, ma alig esett le a labda és végre nem csak szervákból állt a játék. Büszke vagyok az osztályra, komolyan! Fejlődünk, gyerekek. :3 Ami meg különösen jól esett, az az volt, hogy – nyitottam, átment, nyitottam átment, beleütöttem, pontot szereztem. Szóval egész jól játszottam – a padon amolyan szurkoló táborom alakult. Ágiék ott visítoztak nekem, a nevemet, annyira jól esett. Nagyon jót tett az önbizalmamnak, tényleg.
Az ilyenekre mostanában tényleg szükségem van..:)) ”
És vicces, mert szerdán, edzésen, is egész jól játszottam és így ugyanígy éreztem magam, mint tesin. Bár szerdán edzés előtt pont nem voltam formában, de mikor elkezdtük a meccset, egész belejöttem:)
Túlságosan is ingadozó a hangulatom mostanában. Egyik pillanatban tök jó kedvem van, másikban meg hirtelen minden szar.. Csak úgy. Nemtudom miért, s hogy. De kezd nagyon irritáló lenni..és tudom, nem csak nekem.
Szerdán megmondtam, hogy vége. De ez nem szívből jött. Azért én kicsit szeretném folytatni… Mert még mindig, sajnos, még mindig reménykedem. Lehet, fölöslegesen, de akkor is..
Ma is vele mentem suliba, annyira jól elvoltunk. Bezzeg, ahogy beértünk, én ott elfelejtődtem. Mint mindig.
Nem értem, hogy miért csak sulin kívül vagyunk ilyen jól meg..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése